Először is lássuk mik a vita problémás kérdései. Az egyik a csillagközi utazás létezése, ami a heves szócsaták ellenére nem sérti meg a fizika törvényeit, tehát lehetséges. Igaz, a földi technikák, mint a Voyager és a Pioneer szondák haladási tempója alapján egy ilyen űrjárműnek 70 000 évbe telik, mire eléri a legközelebbi csillagot. Tehát, visszatérve az előző gondolathoz, az általunk ismert fizikával lehetséges a csillagközi utazás, csak éppen rendkívül nehéznek tűnik az utazási idő jelentős és biztonságos csökkentése. Persze hallottunk már elég elméletet a féreglyukakról és más furcsa szerkezetekről, melyek felgyorsítanák a kozmikus utazások sebességét, azonban minden ilyen megközelítés teljesen elméleti síkon mozog.

Shostak szerint azonban nem is ez a valódi probléma. Először az űrhajók létezését kellene bizonyítani, utána ráérnénk azzal foglalkozni, hogyan jutottak el idáig. Állítólagos bizonyítékokban nincs is hiány, számos felvétel készült a repülő csészealjakról, a gond az, hogy nincs olyan, amibe ne lehetne belekötni. A legtöbb ilyen objektum leginkább a kamera fókuszán kívül eső fényekre vagy egy, a pályája csúcsán járó frizbire emlékeztet.

Mivel a fényjelenségek kétértelműek, Shostak inkább az utóbbiakra koncentrált. A kérdés, amit több ufószakértőnek is feltett, hogy miképp győződhetünk meg róla, hogy nem csupán egy kameratrükkről, egy átverésről van szó? A szakértők szerint vannak olyan felvételek melyek megütik a mércét, és hogy mi ez a mérce, arra is készségesen válaszoltak. "A légköri hatások egy távolságbeli korlátot szabnak, a körültekintő vizsgálatok pedig kizárták a fényképek manipulálását" - hangzott a válasz, melyről mindenki eldöntheti, mennyire meggyőző.

A másik sokat emlegetett bizonyíték a szakértői tanúvallomás. Pilóták, asztronauták, csillagászok és sok más olyan ember, akik igen jó ajánlólevéllel rendelkeznek, állították, hogy látták a furcsa repülő objektumokat az égen. Itt már egyértelműen kijelenthető, hogy ők láttak valamit, mondta Shostak, a hangsúlyt a valamire helyezve. Egy légköri jelenség fel nem ismerése azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy egy földönkívüli látogatóval van dolgunk, tette hozzá. Az észleléseken kívül van még egy csoport, akik elsőkézből tapasztalták meg az idegenek ténykedését. Az emberrablási sztorik teljesen különálló területet képviselnek. Az állítólagos idegenek általi beavatkozások forradásairól, sebhelyeiről szintén számtalan fénykép tanúskodik. Kérdés azonban, hogy egy távoli naprendszerből miért jönne ide valaki, hogy meglékelje a helyi lakosságot. Persze ez jó módszer az emberek beható megismerésére, mindenesetre ezek a bizonyítékok sem tekinthetők egyértelműnek. A sebek ugyanúgy lehetnek földi, mint idegen eredetűek.

Összefoglalva: a rendelkezésre álló bizonyítékok nem igazán győzik meg a tudósokat, nagyon kevés akadémiai tag publikál a földönkívüli látogatások témakörében. Erre az ufószakértők két dologgal szoktak visszavágni. A bizonyíték erejű anyagokat az amerikai kormány begyűjti és titkosítja, illetve a tudósok egyszerűen nem elég körültekintően vizsgálják ezt a jelenséget, vagyis kizárólag magukat okolhatják, amiért képtelenek bizonyítékokat találni.

A 2001-es rejtélyes gabonakör

A bizonyítás súlya azokra nehezedik, akik az állításokkal előállnak, nem pedig akik kételkednek bennük. Azok, akik meggyőződéssel állítják, hogy egy másik világ űrhajói repkednek a légterünkben, mutassák be legjobb bizonyítékaikat, ne pedig mindenféle összeesküvési elmélettel vagy a témára nyitott emberek tévedéseivel álljanak elő, összegzett Shostak.

http://www.sg.hu/cikkek/38213/a_nagy_ufovita