Egy reneszánsz festmény titkai

  2007.05.19. 23:21

---

A legelfogadottabb értelmezés

Piero della Francesca Krisztus ostorozása című festményének legáltalánosabban elfogadott értelmezése Marilyn Lavin tollából származik. Munkáját 1968-ban publikálta. Lavin a festményt más, ugyanabból a korból származó művekkel hasonlította össze, s ennek alapján próbálta megállapítani a festményen szereplő személyek kilétét. A jobb oldali alak a kék és arany palástban szerinte Ludovico Gonzaga. A bal oldali férfi bizánci ruhában egy elismert csillagász, Ottaviano Ubaldini della Carda, Gonzaga testi-lelki jóbarátja. Mivel mindketten elveszítették a fiukat, a közöttük elhelyezkedő angyali megjelenésű ifjúról Lavin úgy gondolja, hogy ő lehet "a szeretett fiú" idealizált alakja, s mintegy tükörképe az imádott, isteni gyermeknek, Krisztusnak. Lavin szerint a képet Ubaldini rendelte magának, az urbinói hercegi palotába.

---

Hátborzongatóan csendes helyszín. Egy félmeztelen alakot ostoroznak a háttérben - a jelenetet az uralkodó egykedvűen figyeli. Három jólöltözött, közönyös arcú ember áll a festmény előterében, a hátuk mögött zajló erőszakra ügyet sem vetve. Egymás mellett is elnéznek. A táj eleven és élettől lüktető, mégis van benne valami álomszerű. Senki sem beszél, senki nem néz a másik szemébe. Nem hiába mondják, hogy a festmény a csend képi megjelenítése.  

Ez a Krisztus ostorozása, Piero della Francesca műve a 15. századi Itáliából. Piero, a kiváló matematikus lenyűgözően bánt a perspektívával (figyeljük meg a padló kőlapjait) - ez tette a képet az egyik leghíresebb reneszánsz műalkotássá. De nem ez az egyetlen bámulatra méltó dolog benne. Piero a legapróbb részletekig megtervezte művét, és ez a rendkívül részletgazdag festmény számos rejtélyt hordoz magában.

Ezek egyike a kép jobb oldalán álló három férfi személye. Számos művészettörténész tett kísérletet arra, hogy megfejtse, kik lehetnek. "A Krisztus ostorozásának értelmezését ugyanolyan szenvedélyes viták övezik, mint Az utolsó vacsorá-ét" - mondja Martin Kemp, az Oxfordi Egyetem művészettörténésze, Piero festményeinek szakértője. "A Krisztus ostorozása azok közé a festmények közé tartozik, amelyek elméletek gyártására ösztönzik az embert."

Napjaink egyik neves tudománytörténésze most úgy véli, megtalálta azokat a történelmi bizonyítékokat, amelyek segítenek lerántani a leplet a titokzatos alakok személyéről. David King, a frankfurti Tudománytörténeti Intézet igazgatója állítja: olyan új matematikai jellegzetességekre figyelt fel, amelyek elvezetnek Piero - saját korán jóval túlmutó - geometriai látásmódjának megértéséhez.

Abban a legtöbben egyetértenek, hogy a festményen Krisztust ostorozzák, aki vagy az egyházat testesíti meg, vagy az ottomán törökök által 1453-ban leigázott Bizánci Birodalmat. A Poncius Pilátus trónján ülő és a büntetés végrehajtását felügyelő uralkodó nem más, mint a 15. századi bizánci császár, VIII. Ioannis, akit piros kalapjáról lehet felismerni. A háttal álló turbános férfi vagy Heródes, vagy a török szultán, II. Mehmet.

A jobb oldalon álló alakok kiléte azonban valóban a legvadabb spekulációk tárgya. Nincsen írásos bizonyíték arra nézve, hogy ki volt a mű megrendelője, hogy miért készült a festmény, sőt, az alkotás pontos korát sem ismerik (habár a történészek úgy vélik, Piero egyik késői munkája, az 1460-as évekből). A festő mindössze egyetlen nyomravezető jelet hagyott hátra: egy 1839-es írás szerint a képnek volt egy - mára elveszett - kerete, s azon a festmény eredeti címe: Convenerunt in unum, azaz "Mind egybegyűltek".

King új elméletét nem egy kézírás, hanem egy tudományos megközelítés támasztja alá, s eszerint a mű jelentése egy elképesztő kód belsejében rejlik. Amennyiben Kingnek igaza van, a festmény a valaha volt legszellemesebb titkos üzenet hordozója. Bár néhány tudós érdeklődéssel fogadja az ötletet, a művészettörténészek koránt sincsenek meggyőzve. King a végletekig kitart elmélete mellett, és csökönyösségével sokakat maga ellen fordít.

King szerint a munkájával szembeni ellenérzések a matematika és a művészettörténet közötti kulturális ellentétből táplálkoznak. Kemp, aki tudományos háttérrel is rendelkezik, elismeri, hogy a Piero alkotásaihoz hasonló munkák tanulmányozásakor a művészettörténészeknek jól jönnének a matematikai ismeretek. "Nem olyan nehéz a matek - mondja. - Euklidészt ugyanúgy meg lehet tanulni, mint Pierót."

A művészettörténészek azt vetik King szemére, hogy túl gyorsan elvetette azokat a szempontokat, amelyeket egy ilyen rejtélyes művészeti alkotás vizsgálatakor hagyományosan figyelembe kell venni. Ebben Kemp is egyetért társaival: "Nem arról van szó, hogy a kívülállókat nem akarunk beengedni. David King nagytekintélyű történész, aki kiválóan ismeri a tudományos megközelítési módokat. A kérdés csupán az, milyen fenntartásokkal alkalmazható az ő tudománya a művészetben."

Tárgyi bizonyíték

King érdeklődésének látóterébe akkor került Piero műve, amikor egy Bécsben készült 15. századi, csillagászati mérésekre szolgáló eszközt (ún. asztrolábiumot) kezdett el tanulmányozni. Ezeket a - modern műszerek által mára már kiszorított - asztrolábiumokat a reneszánsz kor csillagászai használták időmérésre, navigációra és az égbolt mozgásainak a követésére. A szóban forgó eszköz viszonylag kicsi, mindössze 11,5 centiméter széles, de egy nem mindennapi gravírozás van a hátulján. Durva fordításban a verses szöveg jelentése: "Készültem az isteni Bessarion oltalma alatt Johannes keze által Rómában, 1462-ben". Vagyis az asztrolábium egy fiatal csillagász és eszközkészítő, Johannes Regiomontanus ajándéka volt mentorának, Bessarionnak, és az idő tájt készült, amikor Piero megfestette a Krisztus ostorozását.

Johannes (Ioannis) Bessarion görög bíboros volt, aki arról vált híressé, hogy miután számos alkalommal sikertelenül próbálta meg egyesíteni a keleti és a nyugati egyházakat, ügyesen egyházat váltott, hogy római bíboros lehessen. Rómában azért korteskedett, hogy indítsanak kereszteshadjáratot az ottomán törökök terjeszkedésének megfékezésére. Amikor a törökök 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, a keleti egyház központját, a bíboros teljesen összetört. 

A tudós Bessarion több száz görög kéziratot vitt Itáliába, hogy lefordíttassa őket latinra - így akarta keleten is elindítani a reneszánszt. Bessarion 1460-ben ismerkedett meg Regiomontanusszal, és meggyőzte a fiatalembert, hogy tanítványaként kísérje el Rómába. King úgy véli, abban az időben Bessarion birtokában volt egy híres, 1062-ben készült bizánci asztrolábium (King ennek görög feliratát is tanulmányozta), és hogy azt Bessarion bécsi tartózkodásuk alatt megmutatta Regiomontanusnak. Regiomontanus még Rómába indulásuk előtt készített Bessarionnak egy másik asztrolábiumot, amelyet személyes üzenettel látott el.

Kinget évekig nem hagyták nyugodni a vésett rímpár hiányzó szavai. A mérőeszköz majdnem - de csak majdnem - tökéletes. A betűk közötti távolságok azonban nem egyformák, a jelek néhol szinte egymáshoz tapadnak, máshol meg túl nagy a távolság közöttük. A "Ioannis" név két sorba szakadt szét. Regiomontanus ismert költő és eszkökészítő volt, megmagyarázhatatlan, hogyan véthetett ilyen hibákat, annál is inkább, mivel az ajándékot éppen szeretett pártfogójának készítette.

Ezek és még számos egyéb furcsaság miatt a tudósok úgy vélték, az asztrolábium hamisítvány. King azóta 22 másik 15. századi, Bécsből származó asztrolábiumot tanulmányozott, és bár a többi asztrolábiumon nem talált vésett feliratot, vizsgálatai alapján kijelentette, hogy a szóban forgó eszköz mégis valódi. Állítását azonban jó néhányan vitatják. 2005 elején King megkérte Berthold Holzschuhot, hogy a frankfurti intézetben egy szeminárium keretében tanulmányozza az asztrolábiumon lévő írást.

A latinul és görögül is kiválóan tudó mérnök, akit már régóta érdekeltek az asztrolábiumok, lelkesen vetette bele magát a munkába. Olyan rejtett neveket és jelentéseket fedezett föl a szövegben, amelyek arra is magyarázatot adtak, miért olyan furcsa a betűk elrendezése.

Az eredeti bizánci asztrolábiumra utaló évszám (1062) az írás jobb alsó részében található, felhasználva a IOANNIS név IO betűit, ami talán azt is megmagyarázza, miért volt a név két sorban elhelyezve. Lefelé olvasva a sorok bal oldalát Holzschuh azt olvasta ösze, hogy SVB CD ANNIS, ami annyit jelent '400 éves', ez a bizánci asztrolábium korára utal. Átrendezve a szavakat, az írás egy üzenetet rejt: " Készültem Bessarion oltalma alatt 1462-ben Rómában, Johannes keze által, megmagyarázandó a világegyetem forgását" - ami a bizánci asztrolábiumon olvasható görög írást idézi. Bessarion valószínűleg nagyra értékelte az ehhez hasonló fejtörőket. A tökéletlen rímpár rejtélye ezennel megoldódott.

King és Holzschuh le is közölték a felfedezést. A mérnök Holzschuh azonban még valamit észrevett. Bessarion tanulmányozása közben felfedezte, hogy Krisztus ostorozása című kép szakállas figurája maga a bíboros, sőt, arra is rájött, hogy számos olyan személy, akiknek a nevét megtalálta a rímpárban, szintén megjelenik a festményen, ez pedig egybevág az előzetes értelmezésekkel. Készített egy képszélesség méretűre felnagyított fotokópiát az órán található írásról, és azt ráhelyezte a képre. A versben szereplő nevek a megfelelő alakok fölött jelentek meg. Lehetséges, hogy ez a festmény kulcsa? King - aki azóta írt egy várhatóan az idén megjelenő, 300 oldalas könyvet Holzschuh felfedezéséről - ekkor olyan betűcsoportokat keresett, amelyek Bessarion számára fontos nevek megfelelői lehettek, és azt találta, hogy azok 8 függőleges csoportban helyezkednek el az írásban. Kipróbáltak más variációkat is, de azok közül egy sem működött. King ebből azt a következtetést vonta le, hogy a nyolc függőleges betűcsoport a festményen lévő nyolc alak neve. 

Titkos keresztrejtvény

A festmény bal oldalán lévő alakoknak King szerint latin nevek felelnek meg. Ez a korábbi elméleteket támasztja alá. A trónuson ülő ember King logikája szerint VIII. Ioannis vagy Heródes, és a betűk között megjelenik a SEDES, azaz a "trón" szó is, ami Poncius Pilátusra utalhat. A megostorozott férfi a "keresztrejtvény" szerint Krisztus, illetve az egyház, a turbános alak pedig pedig a török szultán és ismét Heródes. King a Krisztust ostorozó két férfialak közül a jobb oldalit Herodessel, Poncius Pilatussal és Cézárral kapcsolja össze, a bal oldali alak azonban IVDAEUS, azaz Júdás. A bal oldali alakról eddig még nem gondolták, hogy Júdás, de King szerint a festmény maga is alátámasztja ezt, hiszen a bal oldali alak kinyújtja a kezét és megérinti Krisztust: "Júdás az a tanítvány volt, aki elég közel állt Jézushoz, hogy megérinthesse." Egy másik újonnan felbukkanó név Trebizondi Gregoriusé, akivel Bessarionnak egy régóta fennálló tudományos vitája volt.

Akkor most kiket ábrázolnak a festmény alakjai? Ez az a pont, ahol King értelmezése teljesen elszakad a korábbi elképzelésektől. Ő azt állítja, hogy minden alak több embert is megszemélyesít, emiatt olyan nehéz biztosan megmondani, hogy ki kicsoda. A vershez hasonlóan a festménynek is számos jelentése van, attól függően, hogyan olvassuk. King meg van győződve arról, hogy a vers az ostorozási jelenettel van kapcsolatban. Szerinte a szakállas alak Bessarion, az angyalszerű ifjú pedig Regiomontanus, de felbukkan három másik tehetséges fiatal neve is, akik mind közel álltak Bessarionhoz. E betegségben korán elhunyt fiatalok egyike a keresztfia, Buonconte, valamint két barátjának fia: Bernardino Ubaldini és Vangelista Gonzaga. Bessarion fiatal tanítványaiba vetett maradék reményét testálta át az ígéretes Regiomontanusra. A jobb oldalon álló férfi három személyt is megtestesíthet: a nemes Giovanni Baccit, akiről korábban úgy vélték, a festmény mecénása volt, Bernardino apját és Vangelista örökbefogadó apját.

King úgy látja, a festmény számos részlete alátámasztja ezt az értelmezést. A vörös ruhában álló fiatal férfi angyali arcát például a halott fiatalokkal magyarázza. A jobb oldali férfi talárjára hímzett virág (aszat) utalás lehet dalla Cardára, Bernardino apjára (olaszul a cardo aszatot jelent), míg az erszényzsinórok a támogatóra, Baccira utalhatnak. King szerint a festő több időpontot, eseményt és személyt sűrít egyetlen kimerevített pillanatba. A festmény nemcsak Krisztus megostorozását ábrázolja, hanem azt is, amit Bessarion úgy élt át, mint a keleti egyház elárulását. Megemlékezés a korán elveszített fiatalokra, s egyszersmind Regiomontanus érkezésének ünneplése. És bemutatja, milyen messzire vezet a titokzatos eredeti cím értelmezése: "Mind egybegyűltek".

King szerint amikor Regiomontanus kieszelte az asztrolábiumra vésett szöveget, olyan titkos utalásokat is elrejtett benne, amelyek a régi asztrolábiumra vonatkoztak. Talán ezzel akarta lenyűgözni tanárát. De Bessarion a betűket tanulmányozva más, számára jelentéssel bíró kombinációkat is észrevehetett - bármit fel lehet fedezni egy ilyen rejtvényben, ha elég erősen nézi az ember. Így születhetett meg a festmény gondolata - a rejtett személyek formájában Bessarion egyházzal és saját életével kapcsolatos érzései kerülhettek a festményre.

Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Bessarion bízta volna meg Pierót a kép elkészítésével, de az bizonyos, hogy ismerték egymást (Bessarion megjelenik Piero leghíresebb alkotásán, az arezzói falfreskókon). Azonkívül számos alkalommal egyszerre tartózkodtak ugyanabban a városban.

Honnan tudhatnánk meg tehát, hogy King nem csak azt látja-e, amit látni akar, vagyis hogy nem képzelődés-e ez az egész teória?  A rejtett alakokon kívül, mint mondja, rájött arra is, hogy az asztrolábium és a festmény között matematikai kapcsolat van. King azt állítja, hogy mind a vers, mind a festmény az aranymetszés szabályait követi. Ez annyit tesz, hogy ha egy szakaszt úgy osztunk ketté, hogy az egész szakasz (a+b) úgy aránylik a nagyobbik részhez (a), ahogyan a nagyobbik rész (a) a kisebbikhez (b), akkor azt az aranymetszés szerint (számszerűen 5:3 arányban) osztottuk fel. A jelenlegi művészettörténeti álláspont szerint, habár az itáliai reneszánsz idején ismerték ezeket az arányokat, nincs rá bizonyíték, hogy Piero vagy bárki más ezt alkalmazta volna a művei készítésekor. Regiomontanus tisztában lehetett az aranymetszés szabályaival, hiszen tanulmányai során az euklidészi geometria kapcsán találkozott vele.

King értelmezésében a versben található nyolc függőleges betűcsoport megfelel a képen található 8 alaknak. King talált két függőleges vonalat az írás 3/8-adánál és 5/8-adánál, amelyek keresztülmennek a "BESSARION" B és I betűin - ez az írást közel az aranymetszés szabálya szerint osztja szét. Mindkét függőleges pontosan a festmény két fő figurájának (Krisztusnak, illetve a szakállas alaknak) a szemei között húzódik. King tehát, ellentétben a hagyományos nézőponttal, úgy véli, Piero igenis alkalmazta festészetében az aranymetszés szabályait. A Krisztus szemei között meghúzott függőleges vonal pontosan az aranymetszés szabályai szerint metszi ketté az ostorozási jelenetet. 

King elméletnek nevezi az új felfedezést, de hangsúlyozza, hogy ez az értelmezés illeszkedik a már eddig ismert adatokhoz, miközben jó néhány kérdésre választ is ad a képpel kapcsolatban. Sokan nem értenek vele egyet. A Nature által megkérdezett művészettörténészek teljesen elvetik az ötletet, értelmetlennek, kínosnak vagy kukába való szemétnek nevezik. A princetoni művészettörténész, Marilyn Lavin széles körben elfogadott Piero-értelmezésével szemben King teóriáját túlságosan kiagyaltnak tartják: ha elegendő feltételezést halmozol egymásra, a végén úgy tűnik, minden egybevág, így bármit bármibe bele lehet magyarázni. Kemp az egyik legmegfontoltabb bíráló a művészettörténészek közül, mindazonáltal ő is szkeptikusan ítéli meg a kapcsolatot az asztrolábium és a festmény között. "Mindenesetre szükség van egy jó adag hitre is" - mondja "Nem látom a konkrét okát annak, hogy kapcsolatot keressünk a két dolog között."

A művészettörténészek közösségén kívül már többen lelkesednek King elméletéért. A portugál Joao Pedro Xavier (építész és matematikus) úgy véli, King mérései meggyőzőek. Xavier megjegyzi, hogy Piero a szabályos polihedronokról szóló matematikai munkájában sokat írt az aranymetszésről, és ez természetesen megjelenik perspektívaábrázolásában. "Ismerte az összefüggéseket, és majdnem pontosan alkalmazni is tudta." És ha Piero valaha is használni akarta az aranymetszést, akkor hol máshol alkalmazta volna, mint Krisztus figurájánál?  Bizonyíték persze nincs rá, hogy Piero szándékosan alkalmazta az aranymetszés szabályait, de egy ilyen festmény kapcsán, amit ennyien tanulmányoztak, teszi fel a kérdést Xavier, hogy lehetséges az, hogy erre eddig még senki nem figyelt fel? Legalábbis különös.

Ellentétes vélemények

Neil Graves, a knoxville-i Tennessee Egyetem professzora, az irodalmi szövegek rejtett jelentésének szakértője hangsúlyozza: közvetlen bizonyítékok hiányában egyéb tényezőket is figyelembe kell venni - például hogy az adott gyakorlat elterjedt volt-e abban az időben, és mennyi annak az esélye, hogy véletlenül történtek így a dolgok.

Graves elragadtatással nyilatkozik King és Holzschuh írásától az asztrolábiumon olvasható írással kapcsolatban, és egyetért azzal, hogy szándékosan írták a betűket furcsa térközökkel, így adva többletjelentést a szövegnek. A szójátékok és a rejtvények kifejezetten népszerűek voltak a középkorban és a reneszánsz idején. Azonban mind a portugál Xavier, mind Graves elveti azt az ötletet, hogy az írást geometrikusan hozzá lehetne illeszteni a festményhez. Mindketten úgy vélik, hogy King önkényesen osztotta fel a festményt a Krisztus, illetve a szakállas figura szemeihez illesztett vonallal, mint ahogyan az is önkényesen történt, hogy a verset a B és az I betűknél vágta ketté. Graves szerint King megérdemel annyit, hogy meghallgassák, és bár az elméletet nem látja bizonyítottnak, mindazonáltal érdekesnek találja.

King a kritikák ellenére tántoríthatatlan, és úgy érzi, néhány művészettörténész azért utasítja el a munkáját, mert nem is érti azt. "Mind a vers, mind a festmény természeténél fogva matematikai - hangoztatja. - Eddig még egyetlen művészettörténész sem vizsgálta a festményt ilyen szempontból." De még egy olyan képzett matematikus is, mint Kemp, arra figyelmeztet, hogy rengeteg kérdést vet fel, ha valaki pusztán mérések alapján von le következtetéseket. Az egyik, hogy voltaképpen mit és mettől meddig kell mérni - különösen egy ilyan összetett képen, mint amilyen a Krisztus ostorozása. "Akármit is mérünk, szinte biztos, hogy találni fogunk valamit" - mutat rá Kemp. "Közvetlen bizonyítékokra van szükség." Ilyen bizonyítékok lehetnének például a festék alá rajzolt vonalak.

Több szakember szerint King túl gyorsan vonta le a következtetéseket, igaz, azt is elismerik, hogy a művészettörténet sokszor hanyagolja a matematikai megközelítést. Sokan, akik szakértőnek tartják magukat, nem kaptak olyan képzést, mint az általuk szakértett kor művészei. Számos reneszánsz művész, így Piero is, igen képzett volt a geometriában.

Jo Marchant cikke alapján NATURE|Vol 446|29 March 2007

http://www.origo.hu/tudomany/20070517egyreneszansz.html