A keresztény időszámítás gyökere

Mikor született valójában Jézus? Miért december 25-én ünnepli a kereszténység a Megváltó világra jöttét? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak ünnepi cikkünkből.

A keresztény hagyomány Jézus születésétől számítva vezeti időszámítását, e szerint a naptárrend szerint 2006 év telt el a Megváltó világrajövetele óta. Mára azonban a csillagászat és a történelmi források feltárásával bizonyítást nyert, hogy Jézus semmiképpen sem születhetett a hozzá kapcsolt nulladik évben, ez a meghatározás csak az utókor két évezredes, máig tartó tévedése. A ma is alkalmazott időszámítási rendszert egy Dionysius Exiguus (480?- 555?) nevű szkíta származású szerzetes állította össze, aki Jézus születését Róma alapításhoz mérten adta meg, és a város alapítását követő 754. év március 25-ére tette azt. Mára azonban tudjuk, hogy a szerzetes számításaiban több hiba is csúszott, amelynek következtében 4-7 évet tévedett.

A betlehemi csillag

Jézus születésének meghatározásában jelentős szerepet kap a csillagászat. A híres betlehemi csillag, amelyet a kortársak is észleltek, a csillagászok szerint nem volt más, mint a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritka együttállása a Halak csillagképben, i.e. 7-ben. A zsidók a Szaturnuszt tekintették a saját bolygólyuknak, és a Messiás eljövetelét is ezen bolygóhoz kötötték. A Jupitert nem csak a zsidók, hanem a korszak szinte összes vallása is a világ uralkodó csillagának tekintette, a Halak csillagképben pedig a végső idők jegyét tisztelték. Az említett csillagegyüttállás tehát összességében azt jelentette, hogy Izraelben hamarosan megjelenik a végső idők uralkodója, a Megváltó. A Jupiter-Szaturnusz együttállás különös velejárója volt az is, hogy a két bolygó három alkalommal is közel került egymáshoz. Először Kr.e. 7. júniusában, szeptemberében, majd decemberében. A rendkívül ritkán előforduló csillagkép felbukkanása azonban nem érte váratlanul a kortársakat. Írásos bizonyítékok vannak afelől, hogy az ókori kelet csillagászai már Kr.e. 17-ben számítottak a várható égi jelenségre. A sumér csillagászok ugyanis már nem csak az égi jelek megfigyelésével, hanem előre jelzésével is behatóan foglalkoztak. Feljegyzéseiket gondosan dokumentálták, és nagy pontossággal tudták kiszámítani a várható égi eseményeket. A babiloni csillagászok munkájának eredményeképpen tudjuk azt is, hogy i.e. 861/860 körül már megfigyelték egyszer a két bolygó háromszori együttállását.

A két bolygó különleges együttállásánek égi jele volt...

...a betlehemi csillag

A keresztény hagyomány Jézus születésétől számítva vezeti időszámítását, e szerint a naptárrend szerint 2006 év telt el a Megváltó világrajövetele óta. Mára azonban a csillagászat és a történelmi források feltárásával bizonyítást nyert, hogy Jézus semmiképpen sem születhetett a hozzá kapcsolt nulladik évben, ez a meghatározás csak az utókor két évezredes, máig tartó tévedése. A ma is alkalmazott időszámítási rendszert egy Dionysius Exiguus (480?- 555?) nevű szkíta származású szerzetes állította össze, aki Jézus születését Róma alapításhoz mérten adta meg, és a város alapítását követő 754. év március 25-ére tette azt. Mára azonban tudjuk, hogy a szerzetes számításaiban több hiba is csúszott, amelynek következtében 4-7 évet tévedett.

A betlehemi csillag

Jézus születésének meghatározásában jelentős szerepet kap a csillagászat. A híres betlehemi csillag, amelyet a kortársak is észleltek, a csillagászok szerint nem volt más, mint a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritka együttállása a Halak csillagképben, i.e. 7-ben. A zsidók a Szaturnuszt tekintették a saját bolygólyuknak, és a Messiás eljövetelét is ezen bolygóhoz kötötték. A Jupitert nem csak a zsidók, hanem a korszak szinte összes vallása is a világ uralkodó csillagának tekintette, a Halak csillagképben pedig a végső idők jegyét tisztelték. Az említett csillagegyüttállás tehát összességében azt jelentette, hogy Izraelben hamarosan megjelenik a végső idők uralkodója, a Megváltó. A Jupiter-Szaturnusz együttállás különös velejárója volt az is, hogy a két bolygó három alkalommal is közel került egymáshoz. Először Kr.e. 7. júniusában, szeptemberében, majd decemberében. A rendkívül ritkán előforduló csillagkép felbukkanása azonban nem érte váratlanul a kortársakat. Írásos bizonyítékok vannak afelől, hogy az ókori kelet csillagászai már Kr.e. 17-ben számítottak a várható égi jelenségre. A sumér csillagászok ugyanis már nem csak az égi jelek megfigyelésével, hanem előre jelzésével is behatóan foglalkoztak. Feljegyzéseiket gondosan dokumentálták, és nagy pontossággal tudták kiszámítani a várható égi eseményeket. A babiloni csillagászok munkájának eredményeképpen tudjuk azt is, hogy i.e. 861/860 körül már megfigyelték egyszer a két bolygó háromszori együttállását. A Jupiter és a Szaturnusz megközelítőleg húsz évenként kerül az égbolton egymás mellé, ám háromszori együttállásukra eddig még csupán négy alkalommal volt példa: i.e. 860/861, i.e 7, 1940/41 és 1981-ben. Ezekből viszont csak az első kettő esett a Halak jegyébe.

A Betlehemi csillag magyarázatára létezik egy másik elmélet is, amelyet a kínai évkönyvek hagytak ránk. Bár az ókori Kína csillagászai is észlelték a Jupiter –Szaturnusz együttállást, ám azon kívül megfigyeltek olyan jelenségeket is, amelyekről az európai és közel-keleti források hallgatnak. I.e. 7-ben a feljegyezték egy üstökös felbukkanását,  amelyet a Han-dinasztia csillagászai Hui-Hszingnek nevezték el. Ezt követően két évvel, i.e. 5-ben egy újabb fényes csillagot, talán üstököst, vagy felrobbanó szupernovát észleltek, amelyet sokan máig is a betlehemi csillaggal azonosítanak.

Jézus születési időpontjának megismerésében nagy szerepe jut Heródes halálának. Tudjuk, hogy a zsidó király nem sokkal Jézus világrajötte után hunyt el. Heródes halálának megállapításakor is a csillagászat felhasználása vezetett eredményre, mivel a források szerint a király az i.e. 4.-ben, a zsidó húsvét előtt nem sokkal hunyt el. A zsidók ebben az évben a húsvétot április 11-én ünnepelték, és mivel Heródes még Jézus születésekor életben volt, így a Megváltónak ezen időpont előtt kellett a világra jönnie.

Miért pont december 25-e?

Jézus születésnapjára nézve az Újszövetség semmilyen támpontot nem nyújt, az evangéliumok szerkesztésénél nem tudták vagy nem tartották fontosnak annak megemlítését. Jézus halála után nem is foglalkoztatott szinte senkit sokáig ez a rejtély, mígnem a III. század közepén ezzel kapcsolatban már kalandos, nehezen igazolható találgatásokba voltak kénytelenek bonyolódni. A korai keresztények eleinte nem tartották ünnepnapnak a születésnapot, sőt, a születésnap megünneplését egyenesen pogány hagyománynak tekintették, amit csak az egyiptomi fáraók és Heródes ünnepelt.

A III. században azonban mind nagyobb figyelemmel fordultak az addig pogánynak tartott ünnep felé, és a legkülönfélébb utakon próbálták meg meghatározni a kérdéses időpontot. Ciprianus, vértanúhalált halt püspök március 25-ére datálta Jézus születését, mivel számításai szerint Isten ezen a napon teremtette a világot. Ciprianus maga sem lehetett biztos számításai helytállóságában, mivel hamarosan pontosította azokat, és március 28-át jelölte meg a Megváltó születésnapjául. Indoklása csak annyiban tért el első számításaitól, hogy a március 25-én kezdődött teremtés után a Jézust jelképező Nap csak három nap múltán, március 28-ára készült el. Ciprianus hangzatos elvei nem ragadták magukkal a Jézus születésére évenként emlékező, meglehetősen kisszámú kortársakat, akik a III. században április 19-én vagy 20-án ünnepelték a Megváltó világra jöttét.

A IV. századtól fogva az Egyiptomban elterjedt gnosztikus irányzat egyik szektája, Basilius egyházatya és követői január 5-én kezdték a Jézus születésének napjaként tisztelni, míg 6-án Krisztus megkeresztelkedésére emlékeztek. Eljárásukra nézve a Szentírás semmilyen indokkal nem szolgál, csupán az hozható fel magyarázatként, hogy az alexandriai, pogány Dionisziosz-ünnep ellenpárjaként jelölték ki ezt az időpontot. Ezt a napot akkoriban egyes egyházatyák már a kereszténység legmagasztosabb ünnepeként tartották számon, január 5-én a keresztények házaikat rendszerint virágfüzérrel díszítették fel. Az ünnep időpontja viszont csupán szimbolikus volt, az a kérdés, hogy Jézus valóban ezen a napon született-e, teljesen másodlagos volt.

A karácsonnyal kapcsolatos, máig ünnepelt december 25-ei időpont 203-204 körül bukkant fel először a történelemben Hyppolitus római ellenpápa Húsvéti tábláján, az Ízisz és Hórusz tiszteletére rendezett pogány ünnepek ellensúlyozására. Az ünnep végleges rögzülését azonban Liberius pápa 354-es intézkedésének köszönhette, aki a pogány napkultusz és a római Saturnalia ünneplésének teljes megfékezését remélte intézkedésétől. A római birodalomban honos Saturnalia ünnep december 17-ére esett, amely Augustus korától már három nap hosszúságúra nyúlt, majd Tiberius és Caligula hosszabbították meg 1-1 nappal. A saturnáliák ideje alatt általános munkaszünet volt érvényben a birodalomban, e mellett határtalan, gyakran tivornyázásba fajuló mulatozás volt a jellemző. A köznépet általában gladiátorjátékokkal és cirkuszi mulatságokkal szórakoztatták. Ekkor terjedt el az a szokás is, hogy a családtagok apró ajándékokkal lepték meg egymást. Épp hogy csak véget értek a saturnáliák, a Közel-Keleten máris kezdődtek a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepségek, amelyeknek népszerűsége a kereszténység elterjedésével sem csökkent. A téli napforduló ünnepét kis tévedéssel december 25-én ünnepelték, (december 21-e helyett) így került erre a napra a karácsony is, amely ily nem csupán a napforduló ünnepét ellensúlyozta, hanem a közvetlenül előtte tartott saturnáliák híveit is sikerrel térítette el régi hagyományuktól. Az ünnep bevezetésekor azonban még koránt sem volt biztos, hogy Jézus születése diadalmaskodik a Napimádat fölött, mivel a régi pogány szokás kis híján erősebbnek bizonyult a keresztény ünneptől. Az V. század folyamán ugyanis a pápák beavatkozására is szükség volt ahhoz, hogy a karácsony ünneplése ne forduljon át spontán napimádatba. A hívők jelentős része ugyanis a fényes égitestben tisztelte Krisztust, sokan karácsonykor még a felkelő Naphoz imádkoztak.

Basilius egyházatya és követői január 5−én ünnepelték Jézus születését

 A karácsony 354-ben történt bevezetése után a Római Birodalom egyes provinciái egymás után követték a főváros példáját, Konstantinápolyban 379-ben, Antiochiában 386-ban, Egyiptomban pedig 431-től lesz általános Jézus születésének december 25-én való ünneplése.

Látható tehát, hogy a karácsony december 25-én való ünneplése mögött a pogány kultuszok ellensúlyozásának, és nem a Megváltó valós születésnapjának ünneplése áll. Ennek ellenére talán nem is az a fontos, hogy melyik napon ünnepeljük a karácsonyt, hanem az ünnep tartalma, mondanivalója, és az a három nap, amelyre oly sok ember vár minden évben.

A Jupiter és a Szaturnusz megközelítőleg húsz évenként kerül az égbolton egymás mellé, ám háromszori együttállásukra eddig még csupán négy alkalommal volt példa: i.e. 860/861, i.e 7, 1940/41 és 1981-ben. Ezekből viszont csak az első kettő esett a Halak jegyébe.

A Betlehemi csillag magyarázatára létezik egy másik elmélet is, amelyet a kínai évkönyvek hagytak ránk. Bár az ókori Kína csillagászai is észlelték a Jupiter –Szaturnusz együttállást, ám azon kívül megfigyeltek olyan jelenségeket is, amelyekről az európai és közel-keleti források hallgatnak. I.e. 7-ben a feljegyezték egy üstökös felbukkanását,  amelyet a Han-dinasztia csillagászai Hui-Hszingnek nevezték el. Ezt követően két évvel, i.e. 5-ben egy újabb fényes csillagot, talán üstököst, vagy felrobbanó szupernovát észleltek, amelyet sokan máig is a betlehemi csillaggal azonosítanak.

Jézus születési időpontjának megismerésében nagy szerepe jut Heródes halálának. Tudjuk, hogy a zsidó király nem sokkal Jézus világrajötte után hunyt el. Heródes halálának megállapításakor is a csillagászat felhasználása vezetett eredményre, mivel a források szerint a király az i.e. 4.-ben, a zsidó húsvét előtt nem sokkal hunyt el. A zsidók ebben az évben a húsvétot április 11-én ünnepelték, és mivel Heródes még Jézus születésekor életben volt, így a Megváltónak ezen időpont előtt kellett a világra jönnie.

Miért pont december 25-e?

Jézus születésnapjára nézve az Újszövetség semmilyen támpontot nem nyújt, az evangéliumok szerkesztésénél nem tudták vagy nem tartották fontosnak annak megemlítését. Jézus halála után nem is foglalkoztatott szinte senkit sokáig ez a rejtély, mígnem a III. század közepén ezzel kapcsolatban már kalandos, nehezen igazolható találgatásokba voltak kénytelenek bonyolódni. A korai keresztények eleinte nem tartották ünnepnapnak a születésnapot, sőt, a születésnap megünneplését egyenesen pogány hagyománynak tekintették, amit csak az egyiptomi fáraók és Heródes ünnepelt.

A III. században azonban mind nagyobb figyelemmel fordultak az addig pogánynak tartott ünnep felé, és a legkülönfélébb utakon próbálták meg meghatározni a kérdéses időpontot. Ciprianus, vértanúhalált halt püspök március 25-ére datálta Jézus születését, mivel számításai szerint Isten ezen a napon teremtette a világot. Ciprianus maga sem lehetett biztos számításai helytállóságában, mivel hamarosan pontosította azokat, és március 28-át jelölte meg a Megváltó születésnapjául. Indoklása csak annyiban tért el első számításaitól, hogy a március 25-én kezdődött teremtés után a Jézust jelképező Nap csak három nap múltán, március 28-ára készült el. Ciprianus hangzatos elvei nem ragadták magukkal a Jézus születésére évenként emlékező, meglehetősen kisszámú kortársakat, akik a III. században április 19-én vagy 20-án ünnepelték a Megváltó világra jöttét.

A IV. századtól fogva az Egyiptomban elterjedt gnosztikus irányzat egyik szektája, Basilius egyházatya és követői január 5-én kezdték a Jézus születésének napjaként tisztelni, míg 6-án Krisztus megkeresztelkedésére emlékeztek. Eljárásukra nézve a Szentírás semmilyen indokkal nem szolgál, csupán az hozható fel magyarázatként, hogy az alexandriai, pogány Dionisziosz-ünnep ellenpárjaként jelölték ki ezt az időpontot. Ezt a napot akkoriban egyes egyházatyák már a kereszténység legmagasztosabb ünnepeként tartották számon, január 5-én a keresztények házaikat rendszerint virágfüzérrel díszítették fel. Az ünnep időpontja viszont csupán szimbolikus volt, az a kérdés, hogy Jézus valóban ezen a napon született-e, teljesen másodlagos volt.

A legfontosabb keresztény ünnep eredeti célja a pogány napkultusz megdöntése volt

A karácsonnyal kapcsolatos, máig ünnepelt december 25-ei időpont 203-204 körül bukkant fel először a történelemben Hyppolitus római ellenpápa Húsvéti tábláján, az Ízisz és Hórusz tiszteletére rendezett pogány ünnepek ellensúlyozására. Az ünnep végleges rögzülését azonban Liberius pápa 354-es intézkedésének köszönhette, aki a pogány napkultusz és a római Saturnalia ünneplésének teljes megfékezését remélte intézkedésétől. A római birodalomban honos Saturnalia ünnep december 17-ére esett, amely Augustus korától már három nap hosszúságúra nyúlt, majd Tiberius és Caligula hosszabbították meg 1-1 nappal. A saturnáliák ideje alatt általános munkaszünet volt érvényben a birodalomban, e mellett határtalan, gyakran tivornyázásba fajuló mulatozás volt a jellemző. A köznépet általában gladiátorjátékokkal és cirkuszi mulatságokkal szórakoztatták. Ekkor terjedt el az a szokás is, hogy a családtagok apró ajándékokkal lepték meg egymást. Épp hogy csak véget értek a saturnáliák, a Közel-Keleten máris kezdődtek a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepségek, amelyeknek népszerűsége a kereszténység elterjedésével sem csökkent. A téli napforduló ünnepét kis tévedéssel december 25-én ünnepelték, (december 21-e helyett) így került erre a napra a karácsony is, amely ily nem csupán a napforduló ünnepét ellensúlyozta, hanem a közvetlenül előtte tartott saturnáliák híveit is sikerrel térítette el régi hagyományuktól. Az ünnep bevezetésekor azonban még koránt sem volt biztos, hogy Jézus születése diadalmaskodik a Napimádat fölött, mivel a régi pogány szokás kis híján erősebbnek bizonyult a keresztény ünneptől. Az V. század folyamán ugyanis a pápák beavatkozására is szükség volt ahhoz, hogy a karácsony ünneplése ne forduljon át spontán napimádatba. A hívők jelentős része ugyanis a fényes égitestben tisztelte Krisztust, sokan karácsonykor még a felkelő Naphoz imádkoztak.

 A karácsony 354-ben történt bevezetése után a Római Birodalom egyes provinciái egymás után követték a főváros példáját, Konstantinápolyban 379-ben, Antiochiában 386-ban, Egyiptomban pedig 431-től lesz általános Jézus születésének december 25-én való ünneplése.

Látható tehát, hogy a karácsony december 25-én való ünneplése mögött a pogány kultuszok ellensúlyozásának, és nem a Megváltó valós születésnapjának ünneplése áll. Ennek ellenére talán nem is az a fontos, hogy melyik napon ünnepeljük a karácsonyt, hanem az ünnep tartalma, mondanivalója, és az a három nap, amelyre oly sok ember vár minden évben.

http://www.an-no.hu/index.php?cikk=1017