A porszemcsék a plazma elektronjainak elnyelésével negatív töltést vesznek fel, majd ez a töltéssel bíró "mag" pozitív ionokat vonz magához, melyekkel egy burkot képez maga körül. Azt már eddig is tudták, hogy ez a rendszer képes szabályos portömböket, úgynevezett plazmakristályokat létrehozni, és több kísérlet utalt már a spirális szerkezetre is. Ezekhez az ismeretekhez adódtak most hozzá Morfill szimulációjának eredményei, melyek szerint a por időnként kettős spirálba rendeződik.

A dolog érdekessége, hogy akárcsak a DNS, a porspirálok is képesek információtárolására. Mivel két stabil állapotuk létezik - az egyik nagy átmérővel, a másik kicsivel rendelkezik - ezért egy spirál képes magában hordozni széles és keskeny szakaszok sorozatát. Ezeknek a szakaszoknak a sorrendje átmásolható egyik spirálból a másikba, akárcsak a genetikai kód. Hogy ez hogyan megy végbe, abban még a kutatók sem biztosak. Véleményük szerint minden egyes keskeny spirálszakasz egy permanens mozgó porörvényt hoz létre a külsején, ezek csenhetik el egy másik spirál szakaszainak hosszait amikor egymás mellé sodródnak.

A spirálok bizonyos értelemben táplálkoznak is, mivel friss plazmára van szükségük a túléléshez és a növekedéshez, amiből arra lehet következtetni, hogy versenyezhetnek egymással az "élelem" megszerzésében. Mivel képesek genetikai kódjuk átadására, ezért elvileg képesek lehetnek összetettebb szerkezetekké is fejlődni. Jelenleg mindez azonban nem több mint spekuláció, hangsúlyozta Morfill. A szimuláció még túlzottan egyszerű ahhoz, hogy olyan komplex folyamatokat magába foglaljon, mint az evolúció, így a kettős porspirálok egy darabig még kénytelenek lesznek megmaradni a plazmakristályok egy különleges válfajának.

"Érdekes" - értékelte Morfill beszámolóját Chris McKay, a NASA Ames Kutatóközpontjának asztrobiológusa a New Scientist hasábjain. "Sokan azt bizonygatják, hogy az élet egy önrendező rendszer, ezt azonban akár egy hurrikánra is rámondhatnánk. Amit ezek a kutatók elértek, az egy lépés felfelé attól a ponttól, hogy egy hurrikánt élő organizmusnak titulálhassunk. Azt igyekeznek bebizonyítani, hogy van módjuk az információtárolásra, ami az élet egyik legfőbb jellemvonása. Kissé elszomorító, hogy mindez csak elméleti síkon mozog."

A német csapat éppen ezért egy kísérlet előkészületein dolgozik hogy megtudják, vajon léteznek-e valódi porspirálok is. Ez nem kis feladat, mivel a gravitáció hajlamos tönkretenni a finom porszerkezeteket, ez azonban bizonyos fokig kikerülhető a poros plazma sűrítésével, megnövelve benne az elektromos erőket. A további lépésekhez azonban valahogy mindenképpen ellensúlyozni kell majd a gravitációt - például mágneses mezők alkalmazásával, vagy a kísérletet a súlytalanság állapotában elvégezve.

Elvileg jó esély van rá, hogy ezek a porszerkezetek létezzenek a természetben. A világűrben számtalan hely van, ahol apró anyagszemcsék mártóznak folyamatosan a plazmában. Naprendszerünkben erre a legalkalmasabb környezet a bolygók gyűrűiben található, különös tekintettel a Szaturnuszra és az Uránuszra. Ott a "port" valójában rendkívül finom jégszemcsék alkotják, a tápláló plazmát pedig a napszél adja.

Egy a Szaturnusz gyűrűiben barangoló jégszemcse-lény élete igen komótos lenne. A plazmakristály folyamat százezerszer lassabban zajlik, mint a földi biokémia, tehát ha élnek is, nem kell félni, hogy valami veszedelmes idegen intelligencia birtokában lennének, ugyanis még nem lehetett elég idejük, hogy odáig fejlődjenek.

http://www.sg.hu/cikkek/54255