A házi- vagy mézelő méh latin tudományos nevéből (Apis mellifica) eredeztetve a szakemberek apiterápiának nevezik a méhméreggel végzett gyógykezelést. E méregben mintegy tizennyolcféle hatóanyag van. Közülük a melittin és az adolapin gyulladásgátló anyag (az utóbbi egyúttal fájdalomcsillapító is), az apamin a kalciumtól függő káliumcsatornák gátlásával fokozza az idegingerület terjedését, míg a mérhető mennyiségben előforduló ingerületátvivő anyagok (a dopamin, a noradrenalin és a szerotonin) az információtovábbításban vesznek részt. A méhméregben azonban olyan molekulák is vannak (ilyen a hialuronidáz és a foszfolipáz A2 nevű enzim, valamint a hisztamin), amelyek a méhszúrást követően gyulladást, bőrpírt és duzzanatot idéznek elő. Ezek a tünetek, szerencsére, nem súlyosak, ám akadnak olyan túlérzékeny emberek, akikben a méhméreg úgynevezett anafilaxiás reakciót kelt, s ennek súlyos formája az életet is veszélyezteti.

Allergiás tünetek:
Simics Mihály a kanadai Calgaryban megjelent könyvében A méhméreg gyógyerejének fölfedezése című könyvében megjegyzi, hogy az emberek nem egyformán reagálnak a méhméregre. Akadnak, akik szinte rá sem hederítenek a méhszúrásra. Ôk egyidejűleg akár öt szúrást is jól tűrnek. A szúrás helye ugyan eleinte fáj, kipirosodik, megduzzad és viszket, ám ezt egy idő múltán kellemes melegség és bizsergés váltja fel. Ötven-száz szúrástól azonban görcs, átmeneti légszomj és bénulásérzés támadhat, s a bőr megkékül, míg kétszáz méhszúrástól a légzőrendszer megbénulhat. Simics megemlíti, hogy némelyek ezernél több méhszúrást is elviselnek. "Csúcstartó"-nak azt az embert nevezte, aki kétezer-kétszáznegyvenhárom méhszúrást is túlélt. De arra is akad példa, hogy száz-háromszáz szúrás halált okozott. Az anafilaxiás reakcióról nem is szólva, amely egyetlen méhszúrástól bekövetkezhet.

Az amerikai Méhtenyésztési Magazinban olvasható annak a méhtenyésztőnek a balesete, akit előbb az orrgyökén szúrt meg a méh. Ettől csak rövid ideig tartó fájdalma és egy kis duzzanata támadt, ám amikor egy másik méh is megszúrta, néhány perc múltán az egész teste viszketni kezdett, közben pedig verejtékezett, az arca és a nyaka megduzzadt, a szívverése hol szaporább lett, hol lassult, mindent távolinak látott és hallott, s a tudata eléggé összezavarodott. Amikor egy kis időre össze tudta szedni a gondolatait, s rájött arra, hogy milyen nagy bajban van, igyekezett mielőbb kórházba kerülni. Ebben a szomszédjai segítettek neki, s mihelyt az orvos megtudta, hogy mi okozta a tüneteit, azonnal nekilátott a szakszerű gyógyszeres kezelésnek.

A becslések szerint a lakosság 0,5-2 százaléka túlérzékeny a méhméregre (az újságok azonban néha 4-5 százalékot is írnak). Pontos adat nem áll rendelkezésünkre, az emberek többségét ugyanis sohasem szúrja meg méh, ezért nem tudják, hogy miképp reagálnának rá. Egyébként a túlérzékenységre már az első alkalommal fény derül, amikor is enyhébb-súlyosabb allergiás reakció támad. Aki tudja magáról, hogy baja származik a méhszúrásból, az mindig hordjon magánál orvos ajánlotta készítményt, amely életmentő hatású lehet. Aki viszont szeretne a méhméregre való allergiás reakciójáról (túlérzékenységéről) tudomást szerezni, az végeztessen ezt kimutató vizsgálatot. Ennek során egy bizonyos mennyiségű méreganyagot juttatnak a bőrébe, s megnézik, hogy milyen erejű védekezési reakció támad tőle. De arra is van mód, hogy kimutassák a méreggel szemben a vérben megjelenő ellenanyagot.

Az orvosi szakirodalom számon tart olyan eseteket, amikor bizonyos gyógyszer hatására módosul a méhméregre való reagálás. A British Medical Journal című hetilapban 1986-ban jelent meg egy orvosi beszámoló arról a két méhészről, aki gyulladásgátló anyag szedésétől vált allergiássá a méhméregre. Amikor ugyanis a gyógyszer szedésével felhagytak, újra jól (erősebb tünetek nélkül) viselték a méhszúrásokat. Ez a cikk szerzője szerint arra hívja fel a figyelmet, hogy ilyen gyógyszerek szedése előtt a méhészek kérjék ki kezelőorvosuk tanácsát.

Nem csodaszer:
Habár az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak kedvelték a méhszúrásos gyógykezelést, s a fennmaradt írásos emlékek szerint az orvosok Nagy Károly frank királynak és római császárnak, valamint Rettegett (IV.) Iván orosz cárnak az ízületi fájdalmát is méhszúrásokkal igyekeztek gyógyítani, a reumás betegségek méhméreggel való kezelésének klinikai vizsgálatai a múlt század második felében kezdődtek el. A nagy fellendülés azonban csak századunk húszas éveitől következett be. Az orvosok egy része sikeres kezelésekről számolt be, de nagy volt azoknak a tábora is, akik kételkedtek a méhméreg hatásos voltában, jóllehet a hatóanyagait és hatását a gyógyszertani kutatások tisztázták. A klinikai vizsgálatok ugyanis elmaradtak a gyógyszertaniaktól, arról nem is szólva, hogy a rendelkezésre álló méhméregkészítményeknek titkos volt az összetételük (erre a gyártók kínosan ügyeltek). Valójában tehát ellenőrizhetetlen volt, hogy az orvosok mivel gyógyították a betegeket, s így arra sem volt mód, hogy a klinikai eredményeket összevethessék egymással.

Egy biztos - miként ezt a cseh F. Kuthan is kijelentette egy tavalyi apiterápiás kongresszuson -, hogy a méhméreg nem panacea (mindenre ható csodaszer), de jó kiegészítője lehet a szokásos gyógyszeres kezelésnek. Már csak azért is, mert bizonyos hatóanyagai bizonyítottan enyhítik a legtöbb reumás bántalomban szenvedő beteg panaszait. A hisztamin például azzal, hogy helyi fájdalmat, vizenyőt és vérbőséget idéz elő, s ezek amolyan "elleningerei" a betegséggel járó ugyanilyen tüneteknek. Az értágító hatása pedig azzal javít a mélyebb szövetek idült gyulladásán, hogy a vér révén elősegíti a szövetek anyagcseréjét és az ártalmas anyagok eltávolítódását. A lecitint lizolecitinné alakító lecitináz enzim, amely ugyan vérsejtoldó hatású is, a kötőszöveti rostok fellazításával segíthet a lágy részek reumás elváltozásain, a hialuronidáz enzim pedig a kötőszövetben levő hialuronsavat megmunkálva mozdítja elő a reuma elleni gyógyszerek szabadabb terjedését.
A méhméreggel kezelt betegek csaknem egyharmadának meggyógyult vagy két hónapnál hosszabb ideig javult a baja, míg a többiek panaszai csak átmenetileg enyhültek. Ezt nagyon biztatónak ítélte Kuthan doktor, hiszen sokkal jobb eredmény a gyógyszerekkel sem érhető el. A hidrokortizon-acetát az esetek felében volt hatásosabb a méhméregnél, míg az utóbbi az esetek egynegyedében múlta felül az előbbinek a hatását. Nem okozott meglepetést, hogy a méhméreggel társított hidrokortizon-acetát volt a leghatékonyabb.

Porckorongbántalom, ínhüvelygyulladás:
A reumás ízületi gyulladáson kívül számos egyéb betegség is többé-kevésbé sikeresen kezelhető méhméreggel. Például a térd idült ízületi gyulladással járó csontbetegségében (oszteoartritiszében) Kuthan doktorék azt tapasztalták, hogy a betegek felének gyorsan és tartósan csökken a fájdalma, s csak egyötödüknek nem javult az állapota. Hasonlóan jó eredményt értek el a kis ízületek oszteoartritisze esetén is, ugyanakkor a csípőízületnek ez a betegsége elég makacsnak bizonyult, hiszen tíz páciensből csak három számolt be átmeneti javulásról. Vállízületi kötőszöveti gyulladás (periartri-tisz), porckorongbántalom és nyaki-felkari idegfájdalom esetén a betegek valamivel több mint felének méhméreg hatására csillapodott a fájdalma, s ennél is nagyobb arányban javult az izomrostgyulladásban, valamint az ín- és ínhüvelygyulladásban szenvedők állapota. Az utóbbiakat illetően ötven betegből harmincöt meggyógyult, hatnak tartósan és ugyanennyinek átmenetileg enyhült a fájdalma, s mindössze három páciens akadt, akin nem segített a méhméreg.

Az elmondottak azt sugallják, hogy a méhméreggel való kezelés többé-kevésbé sikeresen alkalmazható kiegészítőként, hiszen a baj okát rendszerint nem szünteti meg. Arra azonban ügyelni kell, hogy orvos gyógyítson vele, mert ha a kezelésből bármilyen bonyodalom származna, annak megszüntetése mindenképpen orvosi feladat.

A méz nem okoz allergiát:
Az allergiát nem maga a méz okozza, hanem a benne lévő pollen. Az viszont olyan kis mennyiségben fordul elő, hogy egyáltalán nem jellemző az allergiás megbetegedés. Ha mégis előfordul, akkor csak azt a fajta mézet kell a betegnek fogyasztani, amelyik nem abban az időben virágzó növényről lett gyűjtve, mint amelyikre allergiás. Például repcepollen nem található a hárs, a napraforgó, a selyemkóró vagy a szolidágó stb. mézekben, mert nem akkor virágzik.

http://www.mcd.hu/hirek/2004/26_week/4408.htm