Sam Parnia (Southampton University, Anglia) és munkatársai szerint egy éves időszakra kiterjedő kutatásaik úttörő jellegűnek minősíthetők a halálközeli élmények vizsgálata terén. Az eddigi eredményeket - amelyek a Resuscitation (Újraélesztés) c. folyóirat 2001 februári számában jelentek meg először - a múlt héten tárták a tudós-közvélemény elé a Caltech-en megrendezett konferencián.

Tiszta emléknyomok "odaátról"

A kutatók által vizsgált, kórházi körülmények között szívinfarktust szenvedett és újraélesztett személyek egy részénél jól szervezett agyműködésre utaló jeleket (gondolkodást, érzelmi funkciók és az emlékezet kialakulását) tapasztalták abból az időszakból, amikor azok agya már nem mutatott életjelet. A klinikai halál állapotában végzett EEG-vizsgálatok kétségkívül bizonyították, hogy az agy elektromos aktivitása a kritikus időszakban szünetelt. A kutatók lehetségesnek tartják, hogy mindezekért az agytól függetlenül létező tudat (lélek?) felelős.

Hatvanhárom infarktusos, klinikai halál állapotából visszahozott személyt vizsgáltak meg, s az esemény utáni egy héten belül mindegyikükkel interjút készítettek. A hatvanhárom emberből hét (11%) számolt be emléknyomokról. Közülük négyen teljesen tiszta gondolatokra és cselekvésekre emlékeztek, miután az orvosok megállapították az agyhalált. Ez - korábbi hasonló beszámolókhoz hasonlóan - ismét csak ellentmond annak az elméletnek, mely szerint az agy által kreált, a halálba való átmenetet megkönnyítő zavaros víziókról van szó csupán. Persze a "szokásos" halálközeli tapasztalatok is előbukkantak (így például a testenkívüliség élménye, pozitív érzések, alagút, fény stb.).

A kutatók fontosnak tartják megjegyezni, hogy a vizsgált személyek agya nem szenvedett oxigénhiányban, amellyel sokan magyarázzák az ilyen látomások kialakulását. Egy másik szokásos ellenérv, hogy az emlékek közvetlenül a tudat elvesztése előtt, illetve közvetlenül visszanyerése után rögzülnek. Parnia véleménye szerint azonban ez azért nem lehetséges, mert a tudatvesztés más, kevésbé súlyos állapotainál (például a baleseteknél előforduló eszméletvesztésnél) is pont ennek ellenkezőjét tapasztaljuk: az áldozatoknál egyszerűen kiesnek a kritikus időszak dolgai ("az utolsó, amire emlékszem, egy piros autó volt, aztán már csak a kórházban tértem magamhoz"). Egy másik, fontosnak tartott motívum, hogy a négy említett személy egyike sem vallotta magát gyakorló hívőnek, s nem számoltak be vallásos elemek feltűnéséről.

Alapítvány a további kutatásokért

Világszerte több ezer ember vallott már kutatóknak a halálközeli élményekről. A legkisebb mindössze 2,5 éves volt, s ő is beszámolt testének elhagyásáról és a fényről. Sokan azonban azért nem beszélnek, mert attól félnek, hogy bolondnak tartják őket.

Parnia és kollégái egy olyan alapítványt hoztak létre (Horizon Research Foundation), amelynek célja a szakértők és laikusok folyamatos tájékoztatása a terület legújabb kutatási eredményeiről.

Parnia odáig merészkedik, hogy a tudat valamilyen szinten független lehet az agytól, amit csak önmaga megnyilvánulására, egyfajta gondolatközlésre használ (ahogyan például a tv-készülék alakítja át az elektromágneses hullámokat képpé és hanggá). Így aztán a készülék gyors ki- és bekapcsolása (klinikai halál) után maradhat valamiféle nyom arról, hogy a tudat elhagyni készült biológiai székhelyét.

A kutatások természetesen tovább szítják a halál utáni élet, illetve a tudat (lélek?) körüli vitákat, a tudományéról már részben a filozófia és a teológia területére sodorva a kutatási eredményeket.

http://origo.hu/print/tudomany/elet/20010702ujabb1.html